A Jogtudományi Intézet – akkori nevén Állam-és Jogtudományi Intézet – a Magyar Népköztársaság minisztertanácsa által 1949. szeptember 9-én kibocsátott 4. 231/1949. (190) M. T. számú rendelete alapján kezdte meg működését. E rendelet szüntette meg az 1941 óta – kezdetben Teleki Pál Tudományos Intézet néven működő – Keleteurópai Tudományos Intézetet, egyúttal gondoskodott a vallás- és közoktatásügyi miniszter (VKM) felügyelete alá tartozó Állam- és Jogtudományi Intézet (a továbbiakban Intézet), Történettudományi Intézet, Nyelvtudományi Intézet, Egyetemi Földrajzi Intézet, valamint a Földrajzi Könyv- és Térképtár felállításáról.

A VKM 1951-ben történt megszűntetését követően az Intézet az oktatási, majd a felsőoktatási minisztérium, 1953-ban pedig az igazságügyi minisztérium felügyelete alá került. A Minisztertanács 1955. május 1-i hatállyal helyezte az Intézetet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) felügyelete alá. A felügyeleti jogkör gyakorlásával az MTA elnökét ruházták fel. Ettől kezdve közel hat év fél évtizeden keresztül az Intézet az MTA égisze alatt működött. Lényeges strukturális változást jelentett 2011-ben – az MTA kutatóhálózatának szervezeti átalakítása idején – a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) felállítása, aminek következtében a TK-hoz kerülő négy intézet jogi személyiségét elvesztve folytatta kutatási tevékenységét. A 2019. évi LXVIII. törvény ugyanakkor az MTA valamennyi kutatóintézetét a működését 2019. szeptember 1-én megkezdő Eötvös Loránd Kutatói Hálózat – mai nevén Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) – irányítása alá helyezte. 

Az Intézet a működés első időszakában két átfogó jellegű tudományos osztályból – a Jogtudományi Osztályból és az Államtudományi Osztályból –, valamint a Dokumentációs Osztályból és a Könyvtárból állt. A kutatások és tudományos publikációk mellett az intézeti munka jelentős részét ekkoriban az állami szervek megrendelésére készült összeállítások, dokumentációk és fordítások elkészítése jelentette.

Szakmai szempontból döntő jelentőségű áttörésnek bizonyult, hogy az Intézet 1955-ben az MTA irányítása alá került. Ettől kezdve negyed évszázadon keresztül a jogbölcselő Szabó Imre, az MTA tagja (utóbb főtitkárhelyettese, majd alelnöke) töltötte be az Intézet igazgatói tisztségét. Az Intézet szervezete – az állam- és jogtudományok tagozódását követve – differenciálódott, aminek következtében osztályok, illetve főosztályok keretében folytatódott a kutatómunka. A tudományos kutatások és tudományos publikációk mellett az Intézet a jogszabályok előkészítésében, valamint az ágazati kodifikációs munkálatokban is közreműködött. Az alap- és alkalmazott kutatások mellett az Intézet ily módon vette ki a részét a jogalkotási folyamatokból.

Az Intézet – a hazai kutató- és oktatóműhelyek mellett – szoros szakmai kapcsolatokat ápolt a szocialista országok állam- és jogtudományi intézeteivel, illetve az 1960-as évektől kezdődően egyes nyugat-európai kutatóműhelyekkel is. Ez utóbbi létrejöttében fontos szerepet töltött be az Intézet Jog-összehasonlító Osztálya. Az Intézetben folyó komparatisztikai kutatásoknak és publikációknak köszönhetően rendezhették meg 1978-ban Budapesten a tizedik nemzetközi jog-összehasonlító kongresszust. Emellett az Intézet természetesen számos további jelentős nemzetközi tudományos együttműködés részese is volt. 

Utóbb az Intézet munkatársai közül többen is kivették részüket a közjogi rendszerváltás tudományos előkészítésében, amit az MTA Államtudományi Kutatások Programirodája által megjelentetett könyvsorozat is alátámaszt. A rendszerváltást követően Lamm Vanda (2007-től az MTA tagja) két évtizeden keresztül (1991-2012) vezette az Intézetet. Ezalatt az időszak alatt az Intézet szervezeti struktúrájában, kutatási és publikációs irányaiban, nemzetközi kapcsolataiban lényeges változások következtek be. A jogszabály-előkészítésben az Intézet kutatói továbbra is részt vettek. Ebben a tekintetben kiemelkedő jelentőségű volt az 1994-1996 közti időszak, amikor az új alkotmány tudományos előkészítésével az Intézetet bízták meg. A kudarcot vallott alkotmányozástól függetlenül az Intézet a nemzetközi konferenciák megszervezésével és az alkotmány-előkészítő könyvsorozat kiadásával teljesítette feladatait.

A rendszerváltást követően az Intézet korábbi, vagy akkori kutatói közül többen magas állami beosztásba kerültek. Az Intézet kutatói közül köztársasági elnökök, miniszterek, alkotmánybírák, valamint tekintélyes nemzetközi bíróságok tagjai kerültek ki.

A 20-21. század fordulójától egyre markánsabban jelent meg a kollektív kutatási és publikációs tevékenység az Intézetben, amely elsődlegesen arra irányul, hogy lehetőleg minél több intézeti kutató vegyen részt ezekben a közös projektekben. Ezek eredményeként jelent meg pl. a „Jogi lexikon” (főszerk. Lamm Vanda – Peschka Vilmos), az „Emberi jogi enciklopédia” (Szerk. Lamm Vanda), „A jogrendszer állapota” (Szerk. Jakab András – Gajduschek György), „A magyar jogrendszer rezilienciája 2010-2020” (Szerk. Gárdos-Orosz Fruzsina), valamint „Az Alkotmánybírósági gyakorlat – Az Alkotmánybíróság 100 elvi jelentőségű határozata 1990-2020” (Szerk. Gárdos-Orosz Fruzsina – Zakariás Kinga) c. kiadvány az Intézet gondozásában.

Az alap- és alkalmazott tudományos kutatások, publikációk, valamint konferenciák mellett az utóbbi években egyre növekvő jelentőséget kap az intézeti munkában a tudomány népszerűsítése is, amely elsősorban a közösségi platformokon (pl. Youtube, Facebook, Instagram) keresztül kíván információkat továbbítani az érdeklődők számára.

 Szilágyi Adrienn fotói.