MTA Law Working Papers
A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai
Rólunk
A working paper műfaja jó lehetőséget biztosít arra, hogy a még vállaltan nem teljesen kész munkák szélesebb körben elérhetővé váljanak. Ezzel egyrészt gyorsabban juthatnak el a kutatási (rész)eredmények a szakértői és szélesebb közönséghez, másrészt a közzététel a végleges tanulmány ismertségét (és az arra kapott hivatkozások számát) is növelheti, végül a megjelenés egyfajta védettséget is jelent, és bizonyítékot, hogy a később publikálandó szövegben szereplő gondolatokat a working paper közzétételekor a szerző már megfogalmazta. Az MTA Law Working Papers célja, hogy a Jogtudományi Intézet küldetéséhez kapcsolódó területek kutatások eredményeit a formális publikációt megelőzően biztosítsa, segítve a láthatóságot, a friss kutatási eredmények gyors közzétételét, megosztását és a tudományos vitát. A tárgyi megkötés ugyanakkor nem jelent szigorú tudományági korlátozást. Meggyőződésünk, hogy a széles, inter- és multidiszciplináris fókusz jobban betölti a sorozat azon küldetését, hogy szolgálja a joggal foglalkozó hazai és nemzetközi szakmai és tágabb közvéleményt. Kivételesen megjelentetünk előadás-jegyzeteket, azonban ezeknél is feltétel, hogy látható legyen a publikációs cél és az új kutatási eredmény. A beküldéssel a szerzők vállalják, hogy a mű megírásakor az akadémiai őszinteség szabályai és a tudományosság általánosan elfogadott mércéje szerint jártak el. A sorozatban való megjelenés – a fenti, technikai-tematikai-műfaji megkötéseken kívül – nem jár hagyományos minőségi kontrollal. A műfaji jellegből adódóan a leadott szövegekre vonatkozó terjedelmi korlát és egységes megjelenési forma nincs, a szerzőtől várjuk az absztraktot és a megjelentetni kívánt művet oldalszámozással, egységes hivatkozásokkal. Ideiglenes megjelenésre a sorozatban nincs mód, a szerző a beküldéssel hozzájárul, hogy a művét korlátlan ideig a sorozatban elérhetővé tegyük, továbbá vállalja, hogy a working paper alapján megírt végleges szöveg megjelenési helyéről a szerkesztőséget legkésőbb a megjelenéssel egy időben értesíti. Ezen felül minden jog a szerzőt illeti meg, különösen az a jog, hogy művét további fórumon megjelentesse. Az MTA Law Working Papers sorozatot szemlézi a Jogtudományi Hírlevél. A sorozatban megjelent tanulmányok javasolt hivatkozási formája: Lőrincz Viktor: A cselekvőképesség korlátozása – néhány döntéselméleti és pszichológiai szempont, MTA Law Working Papers, 2017/19, https://jog.tk.hu/uploads/files/2017_19_Lorincz.pdf
ImpresszumKiadó: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Székhely: 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4. Felelős kiadó: Boda Zsolt főigazgató Felelős szerkesztő: Kecskés Gábor Szerkesztőbizottság: Hoffmann Tamás, Lux Ágnes, Mezei Kitti Korábbi felelős szerkesztő: Körtvélyesi Zsolt Alapító: Jakab András Honlap: https://jog.tk.hu/mtalwp E-mail: mta.law-wp@tk.hu ISSN 2064-4515
|