.jpg)
- A tagállamok nem rendelkeznek teljes körű mérlegelési jogkörrel a köztisztviselői intézményrendszer reformját illetően, bármilyen okból és célból történjék is az;
- a köztisztviselők reformját megfelelő szabályozás mellett kell végrehajtani, például olyan feltételrendszer bevezetésével, amely igazságos és méltányos átmenetet tesz lehetővé a régiből az új rendszerbe;
- a tagállamok ilyen átmeneti rendelkezéseket technikai és pénzügyi megvalósíthatóságuk figyelembe vételével hozhatnak;
- a köztisztviselőkkel szembeni elbánás (a közszolgálati bérrendezést illetően) a 2000/78/EK irányelv hatálya alá tartozik és összhangban kell lennie a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alapelvével; amennyiben nem megfelelően szabályozzák, úgy a köztisztviselői bérszabályozás jogszerűtlen elvének minősül;
- a szolgálatban eltöltött idő hosszának (a szenioritás elvének) nem megfelelő szabályozása nem fogadható el a közszolgálati bérszabályozás jogszerű elveként;
- a széleskörű diszkriminatív bánásmód jogkövetkezményeinek megállapítása a tagállami bíróságok (és hatóságok) jogkörébe tartozik, és abban az esetben, ha az előnyösebb vagy előnytelenebb helyzetbe hozott személyek csoportját nem lehet egyértelműen azonosítani, akkor a kormány által hozott korrekciós intézkedések hiányában a bíróságok az uniós jog alapján nem kötelezhetők egyenlő előnyök biztosítására mindkét csoport részére.
Az Európai Unió Bíróságának ítélete (a C-501/12 – C-506/12, C-540/12 és C-541/12 sz. ügyekben) a német szövetségi köztisztviselők illetményrendszerét érintő 2009. évi reform, illetve a Berlin tartomány köztisztviselőinek illetményrendszerét érintő 2011. évi reform ügyében született. Az új rendelkezések révén előtérbe kerültek a régi szabályrendszer elégtelenségei, nevezetesen, hogy az az alapilletmény megállapításakor figyelembe vette a köztisztviselő életkorát (azaz a közszolgálatban eltöltött idő hosszát), és ennek tükrében a jelenlegi köztisztviselői fizetési fokozatokat egy átmeneti időszakot létrehozva a régi rendszer diszkriminatív rendelkezéseit alapul véve sorolták újra, illetve bírálták felül az egyes fokozatokhoz tartozó illetményeket. Az Európai Unió Bírósága felé előterjesztett kérdések különösen azt vitatták, hogy a szolgálatban eltöltött idő hossza, amely a közalkalmazotti bértábla hagyományos elemének tekinthető, maradhat-e továbbra is meghatározó tényező a köztisztviselői illetményrendszer szabályozása során, illetve, hogy a tagállamok mozgástere mennyire behatárolt a régi és az új illetményrendszer közötti átmeneti időszakról való rendelkezéskor.
Először is, a Bíróság kimondta, hogy a köztisztviselőkkel való bánásmód (beleértve díjazásukat) a 2000. november 27-i 2000/78/EK irányelv hatálya alá tartozik, mely a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról rendelkezik (Hivatalos Lap L 303, 02/12/2000 o. 0016 – 0022). Ez az EUMSZ 153. cikkének (5) bekezdésében foglalt kivétel ellenére mondható ki, mely az Európai Unió szociálpolitikai hatáskörét érintően a tagállamok politikájába való közvetlen beavatkozás tilalmát írja elő a díjazás tekintetében. A Bíróság arra hivatkozott, hogy bár a fenti kivétel a tagállami díjazás meghatározását érintő közvetlen beavatkozásra vonatkoztatható, azonban ezt nem lehet „valamennyi, a díjazással valamilyen kapcsolatban álló kérdésre kiterjeszteni”. Ez alapján az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése, mely kiköti, hogy az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve az állami szerveket is, az alkalmazási és munkafeltételekre tekintettel (melyek például az elbocsátást és a díjazást is magukba foglalják), nem tekinthető közvetlen beavatkozásnak a díjazással kapcsolatos belső döntésekbe (az egyes közszolgálati besorolási fokozatoknak megfelelő bérezés megállapítása). Ehelyett az általános alkalmazási – a díjazást elkerülhetetlenül magába foglaló – feltételekre vonatkozó rendelkezésként kell értelmezni, mely hatással van a közszolgálati kategóriákba és fizetési fokozatokba történő besorolás módját szabályozó nemzeti szabályokra.
Másodsorban a Bíróság kimondta, hogy a régi illetményrendszer, mely az egyes szolgálati fokozatokhoz tartozó alapilletményt kizárólag a köztisztviselő életkora alapján állapítja meg, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, és mint olyan, megsérti az irányelvet. A német illetményrendszer „szolgálatban eltöltött időt” érintő eleme, melyhez valóban társultak olyan kiegészítő kritériumok, mint szakmai tapasztalat, szakértelem és teljesítmény, melyek alapján az egyes köztisztviselők egyéni díjazását meghatározták, hátrányosan megkülönböztetőnek bizonyul, ugyanis különböző egyéni alapilletményeket eredményez olyan köztisztviselők esetében, akik hasonló vagy megegyező szakmai képességekkel rendelkeznek, és ugyanazon a napon, ugyanazon besorolással nevezik ki őket, ám életkoruk eltér a kinevezésük napján. Habár a Bíróság elismerte a tagállamok széles mérlegelési mozgásterét a szociális és foglalkoztatási politika, valamint szabályozás területén, megtagadta a kérdéses diszkriminatív bánásmód igazolhatóságának elfogadását. Indoklásában a Bíróság arra hivatkozott, hogy bár azon tapasztalat megszerzésének jutalmazása, amely a munkavállaló számára feladatainak jobb teljesítését teszi lehetővé, általában jogszerű bérpolitikai célnak minősül, a német rendszer „szolgálatban eltöltött időhöz” kapcsolódó komponense nem megfelelően volt szabályozott, ugyanis a kinevezés időpontjában a jelöltet életkora és nem a tapasztalata alapján jutalmazta.
Harmadsorban a Bíróság úgy határozott, hogy a köztisztviselők új illetményrendszerbe történő átsorolása, mely során az új besorolásuk szerinti fizetési fokozatot kizárólag a régi illetményrendszer alapján általuk kapott alapilletmény összege alapján határozzák meg, megsérti az irányelvet. A Bíróság arra hivatkozott, hogy annak ellenére, hogy biztosított a lehetőség a régi és új rendszer közötti átmeneti rendelkezések meghozatalára, és hogy az új rendszerben a magasabb fokozatokba történő további előrelépés kizárólag a szerzett tapasztalattól függ, azáltal, hogy a referenciadíjazás alapjául a korábban a besorolás szempontjából figyelembe vett évek száma szolgál, az új illetve az átmeneti rendszer továbbra is fenntartja a hátrányosan megkülönböztető helyzetet. Ennek értelmében egyes köztisztviselők kizárólag a felvételkori életkoruk miatt alacsonyabb díjazást kapnak, mint más köztisztviselők, annak ellenére, hogy hozzájuk hasonló helyzetben vannak. A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a szerzett jogok védelme igazolhatja az átmeneti intézkedés jogszerűségét és hogy a nemzeti intézkedések megfelelőek a célból, hogy az egyes tisztségviselők régi rendszer által garantált jövedelméhez képesti veszteséget elkerüljék. A Bíróság elfogadta, hogy bár a pénzügyi terhek növekedésén és az esetleges adminisztrációs nehézségeken alapuló indokok főszabály szerint nem igazolhatják a diszkriminatív bánásmódot, a tagállamok visszautasíthatják a technikailag és gazdaságilag kivitelezhetetlen intézkedések bevezetését (pl. minden egyes köztisztviselő esetének egyéni vizsgálata, ha az átmeneti szabályozás nagyszámú közalkalmazottat érint). A tagállamok érdemben hivatkozhatnak arra, hogy a túlságosan bonyolult és magas hibakockázattal járó módszerek elkerülése igazolhatja a bizonyos mértékben hátrányosan megkülönböztető átmeneti intézkedések meghozatalát. A Bíróság utalt arra, hogy csak olyan esetben tekinthetők ezen rendelkezések igazolhatatlanoknak, amennyiben az érintett személyt olyan jelentős kár éri, amelyet nem lehet utólag csökkenteni vagy megszüntetni.
A Bíróság meglehetősen rugalmas hozzáállást tanúsított a diszkriminatív bánásmód azonosításának jogi következményeivel szemben. Arra hivatkozott, hogy a vizsgálat a helyi bíróságok feladata, és hogy ennek során figyelembe kell venni azt, hogy egyértelműen behatárolható-e a diszkriminatív jogszabályok által kedvezményezett személyek csoportja. Mivel ebben az esetben ez nem volt lehetséges, a Bíróság nem követte korábbi döntéseit (Terhoeve /EU:C:1999:22/ és Landtová /EU:C:2011:415/) melyekben kimondta, hogy amíg az egyenlő bánásmódot visszaállító intézkedéseket nem fogadják el, az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása csak úgy biztosítható, ha a hátrányos helyzetbe hozott kategóriába tartozó személyeknek biztosítják ugyanazokat az előnyöket, mint amelyekben a kedvezményezett kategóriába tartozó személyek részesülnek. Annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a tagállamok ellen indítható-e eljárás az okozott károk ügyében az uniós jog alapján, mivel az ennek megállapításához szükséges jogi lépésekre a jövőbeni ügyekre vonatkozóan iránymutatást adott, a Bíróság a nemzeti bíróságokra bízta.
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.