Szendi AlinaA 2019 végén kitört COVID-19 pandémia a nemzeti-nemzetközi felkészültség és együttműködés számos területét próbára tette, a WHO pedig egész korán szorgalmazni kezdte egy új, világjárványokkal foglalkozó nemzetközi szerződés kidolgozását. Az így elfogadott dokumentum elsőként próbál keretet adni a pandémiák során követendő lépéseknek, legyen szó akár az egészségügyi termékek megosztásáról, vagy a nemzetközi együttműködés menetéről, mindeközben szem előtt tartva a már létező előírások megerősítését.
Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) 2025. május 20-án olyan mérföldkőhöz érkezett, melynek eljövetelében sokan kételkedtek: a 78. Egészségügyi Világközgyűlésen több, mint három évnyi tárgyalás után elfogadásra került a WHO Pandemic Agreement (továbbiakban: Megállapodás). Ahhoz azonban, hogy ebből egy kötelező erejű nemzetközi szerződés legyen, még számos állam ratifikációja szükséges.
A COVID-19 pandémia nagyon rövid idő alatt felhívta az államok figyelmét az egészségügyi rendszereikben rejlő hibákra, hiányosságokra, s ez nem volt másképp a WHO-nál sem. A szervezet a világjárvány idején alulfinanszírozott volt, valamint a mozgósítható egyének száma is jóval alacsonyabb volt a szükségesnél. Ezek miatt sem az anyagi, sem a személyzeti feltételei nem voltak meg például ahhoz, hogy a kapott információk hitelességét ellenőrizze, mielőtt nyilvánosságra hozza őket, vagy mielőtt ezek alapján ad ki iránymutatásokat. A fenti okoknak tudható be az is, hogy számos állam egyenesen szembe ment az Egészségügyi Rendszabályok (International Health Regulation, IHR) előírásaival (többek között úgy hoztak egészségügyi intézkedéseket, hogy azokat nem jelentették a szervezetnek), ám a WHO nem lépett fel a kihágásokkal szemben. A WHO-t voltaképpen megkerülték az államok vagy folyamatosan támadták, s bár adott ki ajánlásokat, útmutatásokat, ezek inkább az államok önkényes cselekedeteit követték, azokra adott válaszok voltak. Az újonnan elfogadott Pandémia Megállapodásnak tehát többek között ezeket a problémákat kellene orvosolnia.
Fontos leszögezni, hogy a Megállapodás nem lép az IHR helyébe, inkább a pandémiákat szem előtt tartva kiegészíti azt, például amikor a felkészültségen és a reagáláson túl a megelőzést is a fő célkitűzései közé emeli (2. cikk). Ebből is adódik, hogy több ponton is hangsúlyozza a szöveg, hogy az előírások végrehajtásának olyan módon kell megtörténnie, hogy az összeegyeztethető legyen az IHR szabályaival (4. cikk). Ez a rendelkezés egyértelműen az IHR erősítését szolgálja, abban reménykedve, ha a WHO nem is tudta betartatni pandémia alatt ezeket a szabályokat, majd egy nemzetközi szerződés következtében képes lesz már erre immáron, hiszen az államokat kötelezi a szerződés, ellentétben az IHR-rel.
A megelőzéssel, mint céllal összhangban a Megállapodás a 4-5. cikkeiben felhívja az államok figyelmét a pandémiák különböző kiváltó okaira, így például a környezeti hatásokra, éhezésre és szegénységre, vagy az állatok egészségi állapotára. Rámutat arra is, hogy ezekre az államok lehetőségeihez mérten erre figyelmet kell fordítani és egy védelmi rendszert kell kiépíteni. Ez a megközelítés a dokumentum ún. „One Health” felfogásának a megtestesülése, amelynek lényege, hogy elismerik, hogy az emberi egészség „szorosan összefügg és kölcsönösen függ” a fent említett tényezőktől, ezért az egyensúlyra és a fenntartható fejlődésre való törekvés elengedhetetlen egy pandémia megelőzése során (1. cikk).
Az információmegosztás fontossága több ponton is megjelenik, akár a kutatási eredmények kapcsán (9. cikk), akár a pandémiákhoz kötődő egészségügyi termékek gyártására vonatkozóan (11. cikk). Részben ehhez kapcsolódik a 12. cikk is, ahol a PABS-rendszert (Pathogen Access and Benefit-Sharing System) állították fel a tagállamok, amelyben a pandémiás potenciállal rendelkező kórokozókkal kapcsolatos információk gyors és hiteles megosztását, az ilyen adatokból származó előnyök tisztességes megosztását célozzák. A szóban forgó cikk azonban csak a keretet adja meg a PABS-rendszerhez, ennek a konkrét kidolgozására majd egy későbbi mellékletben kerül sor.
A világjárványokhoz kapcsolódó egészségügyi termékekre is kitér a Megállapodás, így például az ezek engedélyezéséért, valamint jóváhagyásáért felelős hatóságot meg kell erősíteniük az államoknak (8. cikk), de olyan célokat is megfogalmaz ezekkel a termékekkel kapcsolatban, mint a méltányosabb földrajzi elosztásra törekvés, a fenntartható és időben történő hozzáférés javítása, vagy a pandémiák alatt a kereslet és kínálat közti szakadék csökkentése (10. cikk). Ez a rendelkezés nem csak a fejlődő vagy kevésbé fejlett államok ellátásában tud hatalmas segítséget nyújtani, de azt is képes lehet megakadályozni, hogy a gazdasági haszonszerzés felülírja a segítségnyújtás fontosságát egy válsághelyzetben. További erősítése ennek az elképzelésnek a Globális Ellátási Lánc és Logisztikai Hálózat (Global Supply Chain and Logistics Network, GSCL Network) létrehozása, amelynek fő feladata annak biztosítása, hogy ezekhez az egészségügyi termékekhez minél könnyebben, biztonságosabban és megfizethetőbb áron hozzá tudjanak jutni az államok (13. cikk). Végső soron azt is figyelembe vették, ha esetleg bármelyik állam nem tudna időben beszerezni kellő mennyiségű pandémiához kötődő egészségügyi terméket és a 14. cikkben arra biztatják a részes feleket, hogy a teljes beszerzésük egy részét különítsék el annak érdekében, hogy azokat a kihívásokkal küzdő államoknak biztosítsák.
A WHO azt is szem előtt tartotta, hogy a tájékoztatott, ellenőrzött információkhoz hozzájutott egyének kisebb eséllyel esnek pánikba, így a 16. cikkben előírásra került, hogy az államoknak a lakosság pandémiás műveltségét növelnie kell, bizonyítékon alapuló adatokat kell szolgáltatni a világjárványok okairól, hatásairól és az egészségügyi termékek hatékonyságáról egyaránt. Ebben a WHO maga is partner lesz, amely a Megállapodástól függetlenül továbbra is ad ki iránymutatásokat és ajánlásokat, de ha valamelyik részes félnek problémát okozna az információk beszerzése, vagy azok továbbítása a lakosság számára, ebben is segítséget kérhet a szervezettől.
A pénzügyi segítségnyújtást a 18. cikkben felállított Koordinációs Pénzügyi Mechanizmus rendezi, amelynek céljai között szerepel a Megállapodás végrehajtásának fenntartható finanszírozásának előmozdítása, valamint a kapacitások megerősítésének és bővítésének támogatása a megelőzés, felkészültség és reagálás területén. Itt is összefésülik a Megállapodást az IHR szabályaival, ugyanis egy 2024-es módosítással az IHR keretein belül szintén felállításra került egy ugyanilyen elnevezésű, hasonló célú mechanizmus és a Megállapodás szerint ezt kell felhasználni a Koordinációs Pénzügyi Mechanizmusként.
A 19. cikk foglalkozik a Felek Konferenciájával, amelynek fő feladata a Megállapodás végrehajtásának ellenőrzése, működésének felülvizsgálata ötévente, illetve a hatékonyság érdekében határozatokat is hozhat. Az első találkozót a WHO-nak kell majd összehívnia, de a szervezet szerepe itt még nem ér véget, hiszen a Megállapodás Titkárának a WHO Titkárát kell kinevezni a 22. cikk szerint. Ezeken kívül még említésre kerül a békés vitarendezés, mint elvárás (23. cikk), a WHO Alkotmányához és az ENSZ Alapokmányához való viszony (24. cikk), illetve a hatálybalépés menete is. Ehhez elsőként az aláírásokra lenne szükség, ennek lehetősége a korábban említett mellékletek elfogadását követően nyílik lehetőség (31. cikk), végső soron pedig a 60. ratifikáció után lép hatályba a dokumentum (33. cikk).
Összességében a WHO Pandémia Megállapodása egy nagyon pozitív előrelépés. Többnyire lefedi azokat a területeket, ahol a WHO és az IHR elbuktak a legutóbbi pandémia során, belátva azt is, hogy egy világjárványnak sokkal több befolyásoló tényezője van, mint amire elsőre gondolni lehet. A Megállapodás tulajdonképpen egy keretet képez az államoknak, hogy milyen intézkedésekre figyeljenek és mely intézkedéseket tegyenek meg a pandémiák megelőzése-kezelése kapcsán, és ezt a keretet néhány új szabálytól eltekintve az IHR tölti meg tartalommal, míg a WHO a háttérből segít ugyanúgy, mint eddig. Természetesen az olyan markáns problémákat, mint az alulfinanszírozottság, vagy a WHO végrehajtó szerepének hiánya, ez a dokumentum sem fogja orvosolni. Mindenesetre talán bízhatunk benne, hogy elég élénken él mindenki emlékezetében a 2020-as pandémia ahhoz, hogy a Megállapodásban felállított elvárások betartása ne okozzon problémát az államok számára, és kellő számban ratifikálják a szerződést az államok, hogy aztán hatályba léphessen és be tudja tölteni szerepét a nemzetközi együttműködésben.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.