Stánicz PéterA Német Alkotmánybíróság friss döntésében kimondta: a teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés, így valójában az önálló, autonóm élethez szükséges segítség önmagában nem képezheti alapját a választójogból történő kizárásnak. A bíróság döntése jól illeszkedik az egyéni autonómia alapjogi megközelítésének nemzetközi paradigmájához, és fontos precedensként szolgálhat más államok választójogi reformja során.
A gyermekjogok általános nemzetközi térnyerése figyelhető meg az elmúlt évtizedben, aminek az egyik katalizátora az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye egyre hatékonyabb végrehajtása, illetve végrehajtásának ellenőrzése. Talán az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye (CRPD) a Gyermekjogi Egyezményhez képest még előremutatóbb, proaktív rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a részes államokra nézve kötelező erővel bírnak, azonban a hatékony végrehajtás – és ellenőrzés – hiánya következtében valójában „nyugvó” egyezmény gyakorlati hatása elmaradt az előzetes várakozásoktól.
A CRPD egyértelműen foglal állást: minden fogyatékossággal élő személynek joga van arra, hogy a törvény őt személyként ismerje el (12. cikk 1. bekezdés), a jog- és cselekvőképesség az élet valamennyi területén másokkal azonos módon illesse meg (12. cikk 2. bekezdés), így természetszerűleg tilos a fogyatékosság alapján történő bárminemű hátrányos megkülönböztetés (5. cikk 2. bekezdés). A fogyatékossággal élő embereket valamennyi alapjog másokkal azonos módon illeti meg, bármely különbségtétel – melynek alapja vagy eredménye fogyatékosságon alapuló különbségtétel – diszkriminatív, így önkényes.
Az Európai Unió és valamennyi tagállama ratifikálta a CRPD-t, így e rendelkezések kötelezik a tagállamokat és a közösséget egyaránt. Mindazonáltal a 2019-es európai parlamenti választásokat övező közösségimédia-kampányokból a szélesebb nyilvánosság számára is egyértelművé vált: a fogyatékossággal élő személyeket választójoguk gyakorlásában számos tényező akadályozza. A választójog normatív korlátai tipikusan és általában kötődnek a korlátozott belátási képességen alapuló jog- és cselekvőképesség korlátozáshoz. Az Európai Unió tagállamai közül öt automatikusan, teljes mértékben kizárja a gondnokság alatt álló embereket az aktív és passzív választójog gyakorlásából egyaránt, tíz országban választójoguk korlátozott vagy korlátozható, míg 13 országban teljes körűen illeti meg őket ez az alapjog. Jól látható tehát, hogy a tagállamok kevesebb mint felének szabályozása tekinthető CRPD-konformnak.
A CRPD Bizottság aktív fellépése, a kiadott hivatalos kommentárok jelentős hatást gyakoroltak a nemzetközi jogfejlődésre, a fogyatékossággal élőket érintő jogi szabályozások reformjait vonták maguk után.[1]
A CRPD „ébredése” figyelhető meg többek között abban is, hogy az államok megkezdték választójogi rendszerük „fogyatékossági szempontú” felülvizsgálatát. A testi fogyatékossággal élő emberek számára a választási eljárás hozzáférhetősége, akadálymentessége kulcsfontosságú – ebben csaknem valamennyi állam jelentős előrelépéseket tett az elmúlt években. Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor a mentális fogyatékossággal élő személyeket érintő akadályokról, így a választójog gyakorlását korlátozó vagy kizáró normatív korlátokról, melyek eltörlése szintén emberi jogi és egyben nemzetközi jogi kötelezettség.
Általánosan megfigyelhető trend, hogy az egyes államok két síkon mozdulnak el a korlátozás felől az alapjogkonform szabályozás irányába:
- a cselekvőképesség és joggyakorlási lehetőségek általános, mindenre kiterjedő korlátozása helyett az egyes ügycsoportokra, döntési helyzetekre vonatkozó korlátozás, majd a helyettes döntéshozatal helyett a támogatott döntéshozatal felé;
- a korlátozott cselekvőképességen alapuló automatikus választójog-korlátozás felől az egyedi vizsgálat alapján történő kizárás, majd a valódi általános választójog biztosítása felé.
Hasonló ívet mutat a német jogfejlődés, amit kitűnően tükröz a Német Alkotmánybíróság legfrissebb döntése (eredeti szöveg), mely egyben mérföldkő az általános választójog elérésében.
A 2013-as Bundestag-választás vonatkozásában nyolc beadványozó fordult a Német Alkotmánybírósághoz, beadványukban alkotmányellenesnek tartották a német választási törvény (Bundeswahlgesetz, BWahlG) azon rendelkezéseit, melyek a teljes gondnokság alatt álló személyeket kizárják a választójog gyakorlásából. A beadványozók álláspontja szerint sérült az alkotmányban [Grundgesetz (GG) 38. cikk (1) bekezdés] biztosított általános választójog és a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalma [GG 3. cikk (3) bekezdés].
A Német Alkotmánybíróság döntésében elvi éllel szögezi le, hogy a választási törvény megfelelő jogalap nélkül, alkotmányellenesen korlátozza az általános választójog érvényesülését, így önkényes és diszkriminatív alapjog-korlátozást valósít meg.
A bíróság mindazonáltal megállapítja, hogy a választójog nem korlátozhatatlan abszolút jog. A testület értelmezése szerint a választójog alapvető integratív funkciót tölt be, mely az emberek közösségének politikai véleményformálásában testesül meg. A bíróság elfogadhatónak tartja tehát egyes személyek kizárását a választójog gyakorlásából, feltéve, hogy ők kellő segítséggel sem képesek részt venni a diskurzusban.
Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy – ahogyan arra a bíróság is elvi éllel rámutat – az önálló, autonóm élethez szükséges segítség önmagában nem képezheti alapját a választójogból történő kizárásnak. A német választójogi rendelkezések azon feltételezett összefüggésen alapultak, hogy amennyiben az egyén saját maga képviseletére nem képes, úgy ab ovo nem lesz képes részt venni a társadalmi diskurzusban, választójoga megfelelő gyakorlásában.
A hivatkozott jogszabályi rendelkezések ezen alátámasztása több okból is félrevezető és nemzetközi viszonylatban meghaladott. A Német Alkotmánybíróság haladó szellemben állapítja meg, hogy a választójog gyakorlására való képesség valódi vizsgálata helyett a törvény azon a feltevésen alapul, hogy az önálló élethez segítségre szoruló személyek – és csakis ők – nem képesek a választójog gyakorlására. Annak ellenére, hogy a teljes gondnokság alá helyezés és a választójog gyakorlására való képesség hiánya időnként össze is függhet, nem támasztható alá tényszerűen, hogy valamennyi teljes gondnokság alatt álló esetében hiányzik ez a képesség, továbbá hogy rajtuk kívül nincsen olyan egyén, aki nem rendelkezik a szükséges döntési képességgel. A fentiekre tekintettel az általános választójog alkotmányos követelményének megsértésén túl a Német Alkotmánybíróság megállapítja a fogyatékosságon alapuló diszkriminációt a német választójogi törvény támadott rendelkezései vonatkozásában.
Álláspontom szerint a Német Alkotmánybíróság döntésének hatása várhatóan továbbgyűrűzik. A CRPD egyre markánsabban jelenik meg mind a nemzetközi joggyakorlatban, mind a nemzeti jogi szabályozások reformjai során. Több állam kifejezetten a CRPD-konformitást tűzte céljául gondnoksági szabályozásának felülvizsgálata során (így többek között Peru, Dél-Korea[2]).
Szintén a CRPD Bizottság erőfeszítéseinek eredményeként kezd kikristályosodni a fogyatékosságon alapuló diszkrimináció megállapításának gyakorlata mindazon esetekben, amelyekben sérül a jog- és cselekvőképesség másokkal azonos módon történő teljes körű biztosítása. A CRPD Bizottság 1-es számú átfogó kommentárja világos és szilárd jogi alapot teremt: a törvény előtti egyenlőség és egyenlő méltóságú személyként való elismerés imperatív eleme, hogy minden embert emberi mivolta alapján megillet a teljes jog- és cselekvőképesség (12. és 13. bekezdés), a csökkent mentális (belátási) képesség nem szolgálhat korlátozás alapjául.
A jog- és cselekvőképesség teljes körű biztosítása mentális állapotra való tekintet nélkül első olvasásra meghökkentően, zavart keltően hathat. Fel kell hívni azonban a figyelmet két kulcsfontosságú alapjogi érvre, mely feloldhatja a CRPD-rendelkezésekkel szembeni fenntartások elvi élét.
Ahogyan arra a Bizottság is rámutat, a mentális képesség mint előfeltétel aránytalanul nagyobb mértékben érinti a fogyatékossággal élőket, mivel jellemzően az ő esetükben kerül egyáltalán vizsgálatra a mentális képesség, így egy eredendően sérülékeny társadalmi csoporttal szemben valójában többletkövetelményeket támasztunk. A mentális képességet vizsgáló funkcionális tesztek csakis akkor lennének diszkriminációtól mentesen alkalmazottak, ha valamennyi ember – nemre, korra, egészségi és más állapotra való tekintet nélkül – vizsgálatra kerülne. Ez azonban értelmi cenzus bevezetése lenne, ami alapjogi szempontból elfogadhatatlan, sérti az emberi méltóság és az emberi lét alapvető magvát.
Kiemelendő továbbá, hogy az államot objektív intézményvédelmi kötelezettség terheli, azaz köteles minden lehetséges eszközzel elősegíteni az embereket alapjogaik gyakorlásában. Az alapjogi dogmatika egyik fő tézise szerint az alapjogok korlátozására akkor kerülhet sor, ha más, enyhébb vagy nem korlátozó eszközzel nem valósítható meg a kívánt – legitim – cél. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az emberi méltóságban gyökerező egyéni autonómia és önálló életvitel elősegítése kiemelt állami kötelezettség, melynek az állam elsődlegesen pozitív és konstruktív intézkedések útján köteles eleget tenni. A jog- és cselekvőképesség korlátozása helyett tehát alapvetően segítő, támogató intézkedésekkel szükséges biztosítani a sérülékeny társadalmi csoportok hatékony védelmét, egyéni autonómiájuk előmozdításának megvalósulását. Mindezekre tekintettel tehát a mentális képességen alapuló jog- és cselekvőképesség-korlátozás alapjogsértő, mivel az állam ez esetben nem tett eleget objektív intézményvédelmi kötelezettségének, cserbenhagyta a segítségre szoruló egyént, amikor támogatás és segítségnyújtás helyett súlyos, a mindennapokat érintő alapjogkorlátozás eszközéhez folyamodott.
A fentiekre építve megalapozottan reflektálhatunk a választójogi szabályozások nemzetközi trendjére, várható fejleményeire. A választójogból történő kizárás helyett az államok nemzetközi jogi kötelezettségeik teljesítése érdekében meg kell hogy fontolják a korlátozások lebontását és támogató, segítő intézkedésekkel való helyettesítését. A Német Alkotmánybíróság döntése kiválóan példázza e jogi kötelezettség helyes értelmezését: a fogyatékosságon (ideértve a korlátozott mentális vagy belátási képességet) alapuló bárminemű korlátozás diszkriminatív, sérti az érintett egyének törvény előtti egyenlőségét, megkérdőjelezi emberi mivoltukat. Ahogyan arra az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége is rámutat, a választójogi korlátok lebontása várható mindazon országok esetén, amelyek törekednek a CRPD rendelkezéseinek való megfelelésre, nemzetközi jogi kötelezettségeik tiszteletben tartására.
A fogyatékossággal élő emberek választójoga vonatkozásában mindenképpen érdemes lesz figyelemmel kísérni az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyamatban lévő Strøbye v. Denmark ügyet,[3] mely nemzetközi figyelmet élvez, így különösen beavatkozások és amicus beadványok is várhatók az ügyben.
___________________
[1] Dagmar Coester-Waltjen (szerk.): Liber Amicorum Makoto Arai, Nomos, 2015.
[2] Cheolung Je – Jinyeong Bae – Yunyoung Choi: Korean Guardianship under the Influence of the UN Convention on the Rights of Persons with Disabilities, 2015
[3] Strøbye v. Denmark, application nos. 25802/18 and 27338/18.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.