Vadász VandaManapság az „új normális az abnormális” korszakát éljük, mely morál kiváltó tényezői közt előkelő helyet foglal el a covid-19 okozta pandémiás helyzet. Utóbbi a művészetet és annak bemutatását szolgáló világot sem hagyta érintetlenül. Milyen hatást váltott ki a határok lezárása, a mozgás szabadságának korlátozása erre a közegre és hogyan érvényesülhet a kultúrához való hozzáférés alapvető emberi joga? A koronavírus járvány okozta hatások mennyiben maradnak velünk az elkövetkezendő években? A blogbejegyzés a múzeumok világára, mint a kultúra közvetítésének egyik legfőbb szereplőjére fókuszálva keres választ ezekre a kérdésekre.
A kulturális jogok mint emberi jogok a nemzetközi színtéren születtek, ez után „költöztek” csak be a nemzeti alkotmányos szintű szabályok közé.[1] Európa élen jár az emberi jogokról való gondolkodás, illetve azok biztosítására szolgáló védelmi mechanizmus működtetése területén, melynek egyik mérföldköve az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A dokumentum 27. cikkének első pontja alapján „[m]inden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.” E második generációs alapjog, a kultúrához való jog így emberi jogi jogvédelmet élvez.
Ami a hatályos nemzeti szabályozásunkat illeti, a művelődéshez való jogot az Alaptörvény a XI. cikk (1) bekezdésében garantálja: „Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez.” Az Alaptörvény a cikk (2) bekezdésében meghatározza e jog biztosításának kereteit is, melynek során két nagyobb területet különít el. Egyik ilyen terület a közművelődés kiterjesztése és általánossá tétele, a másik pedig az oktatáshoz való jog érvényesülésének biztosítása. A kultúrához való jog – jelen esetben az első terület szinonimája – biztosítása érdekében az államnak kötelessége garantálni bizonyos szolgáltatásokat.[2]
Ha a kulturális javak védelmének irányából közelítünk a kérdéshez, az Alaptörvény P cikkének (1) szakasza releváns: „A […] kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.” Az bizonyos tehát, hogy az államnak tehát többirányú intézményvédelmi kötelezettsége áll fenn a téren. Az Alaptörvény megfogalmazása – alkotmánybírósági gyakorlattal megerősítve[3] – azonban kiterjeszti a kötelezettek körét, méghozzá „mindenkire” – a civil társadalomra és minden egyes állampolgárra.[4]
Hogyan érvényesültek ezek a kötelezettségek és alapvető jogok a koronavírus elterjedése által hozott kényszerintézkedések közepette?
A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) 2021-es jelentése szerint 2020 áprilisára a világ múzeumainak 95%-a bezárt, melyet országonként eltérő időtartamú, kényszerű zárva tartási periódusok követtek.[5] Annak érdekében, hogy felmérje a kulturális szektor érintettségét, az ICOM globális felmérést indított a lezárások hatásának elemzésére 2020 tavaszán. A beérkezett adatok alapján készült jelentés kimutatta, hogy szignifikáns mértékben nőtt a múzeumok jelenléte a közösségi médiában, a gyűjtemények online bemutatása, illetve általánosságban az online kommunikáció.[6]
A rugalmasság mindig is a múzeumok egyik alapvető jellemzője volt, és ezt a sajátosságát a szektor a COVID-19 válság hatására újra megmutatta. A pandémia kezdetét követően gyakorlatilag néhány napon belül világszintű összefogás útján felméréseket és jelentéseket készítettek, újra gondolták működésüket és a nyilvánossággal való kapcsolat új formáját tervezték meg. A személyek szabad mozgásának korlátozása, a kulturális intézmények lezárása egyetlen lehetőséget hagyott: a kulturális közeg átköltözött a virtuális világba – létrejöttek a kulturális tevékenységek online változatai. A múzeumok e-kiállításokat és körbevezetéseket szerveztek, a „látogatókat” szórakoztató és vonzó digitális tartalmakat fejlesztettek.[7]
Ami a hozzáférés technikai részét illeti, az internethasználók számát a világon a Nemzetközi Távközlési Egyesület – az ENSZ információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó szakosított szerve – 2023-ban 5,4 milliárdra, vagyis a népesség 67 százalékára becsüli (az európai népesség körében ez az arány 90 százalék). Ez 45 százalékos növekedést jelent 2018 óta, vagyis hozzávetőlegesen 1,7 milliárd ember csatlakozott az internethez ebben az időszakban.[8]
Az online és hibrid munkamódszerek bevezetése általánosságban is jelentős hatással volt az emberek együttműködésére, kommunikációjára és az innovációra. 2022-ben az ICOM először tartotta meg hibrid formában éves konferenciáját, mely páratlanul magas számú részvételt eredményezett a múzeumi világ minden szegletéből.[9] Digitális múzeumok nyitottak, a tárlatok digitalizálása új lendületet vett, felismerve a közönség pandémiás helyzetből eredő megnövekedett igényét a felszabadító, rekreatív élmények iránt.[10] A technikai megoldások mellett a kreativitás is jelenlétet kívánt az online térben, melynek talán legikonikusabb megjelenése az ICOM virtuális arcmaszk-kiállítása.[11]
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) szerteágazó gyakorlata van a kulturális örökség online hozzáférését illetően.[12] Fontos kiemelni, hogy a testület közvetlenül kimondta, hogy a kultúrához az interneten keresztül történő hozzáférés az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkében (Véleménynyilvánítás szabadsága) meghatározott emberi jog, illetve megerősítette, hogy a kulturális örökséghez való hozzáférés joga tekinthető individuális és kollektív jognak is, valamint annak védelme érintheti a köz- és magánszférát is. Az EJEB szemléletmódja tehát átfogó az alapjogot illetően.
A poszt-covid időszakban, mindezt a megváltozott felelősséget szem előtt tartva, a múzeumi szakma képviselői a digitális technológia alkalmazása és a közvetlen múzeumi élmény közti egyensúly megtalálását tűzte ki célul.[13] Az Európa Tanács magára vállalta a feladatot, hogy az emberi jogok internethez fűződő aspektusaival kapcsolatban sztenderdeket, ajánlásokat fogalmazzon meg, a kialakított védelem fenntartását segítendő. Tevékenysége folytán több dokumentum született, mely a virtuális térben érvényesülő „legjobb gyakorlatokat” hivatott meghatározni.[14] Az UNESCO saját szerepvállalását egy közös referenciakeretet biztosítása képében azonosította, melynek két fő irányvonala van. Egyrészt segítenie kell államokat abban, hogy olyan intézkedéseket hozhassanak, amelyek lehetővé teszik a múzeumok számára, hogy eligazodjanak a válság által előidézett „új világban”. Másrészt a nemzetközi együttműködés mozgósítása jelenik meg célként, mely a múzeumok túlélését is segíti és kiegyensúlyozottabb hozzáférést hoz létre a múzeumi gyűjteményekhez.[15] Ennek része a gyűjtemények átfogó digitalizálása, azok naprakész leltárára, az informatikai infrastruktúra fejlesztése, ugyanúgy, mint a kellően stabil internet hozzáférés és a megfelelő személyzeti szakképzettség.
Silberman professzor gondolatát kölcsönözve, ha a COVID-19 világjárvány megtanított valamit a kulturális örökség jövőjéről, akkor az az, hogy az emberi szükséglet a múlt kreatív, állandóan változó, részvételen alapuló reflexiója.[16] A kultúrához való hozzáférés emberi jogai a koronavírus járvány okozta intézkedések során nem sérültek: ideiglenesen átkerülnek egy másik (online, majd hibrid) dimenzióba, a reflexió egy új formáját követelve. A kultúrához való hozzáférés virtuális dimenziójának kiteljesedése maga után vonta azt a hatást, mely velünk marad a jövőben: az alapjog tartalmának újabb színezetet adott, mely dimenzió megismerése, fejlesztése és védelme további feladatokat és kihívást jelent.
__________________________________________________________
[1] Kardos G.: A kultúrához való jog védelme a nemzetközi jogban. Fundamentum, 2002/2. sz., 29.
[2] Szabó A. E.: A kulturális örökség joga. Miskolc, 2009. 75.
[3] Ld. 16/2015. (VI. 5.) AB határozat
[4] Szabó A. E.: Adalékok az Alaptörvény P) cikk (1) értelmezéséhez. Miskolci Jogi Szemle, 16. évf./1. sz., 2021. 300-301.
[5] ICOM Annual Report 2021.
[6] Report: Museums, museum professionals and COVID-19. ICOM, 2020.
[7] A digitális múzeumok hazai megoldásairól ld.: Czeglédy K. L. – Jakabovics L. – Magyari É. A. – Szabó B.: A virtuális múzeumok megítélésének feltárása empirikus úton a koronavírusjárvány alatt. In: Mitev, A., Csordás, T., Horváth, D. – Boros, K. (szerk.): “Post-traumatic marketing: virtuality and reality” – Proceedings of the EMOK 2021 International Conference. Budapest, Corvinus University of Budapest, 2021.
[8] ITU World Telecommunication/ICT Indicators database. Version September 2023, preliminary for Facts and Figures 2023.
[9] ICOM Annual Report 2022.
[10] Schultz É. – Somodi-Tóth O.: A magyarországi múzeumok, mint attrakciók a tripadvisor belföldi látogatói véleményeinek tükrében a koronavírus idején. TVT Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok, VI. évf., 4. sz., 2021. 78.
[11] Clothing the Pandemic. A Virtual Exhibition of COVID-19 Face Masks from Around the World. clothingthepandemic.museum
[12] E. Kuzelewska – M. Tomaszuk: European Human Rights Dimension of the Online Access to Cultural Heritage in Times of the COVID‑19 Outbreak. International Journal Semiotics Law, 2020. 5-8.
[13] ICOM Annual Report 2021.
[14] Ld.: Internet Governance – Council of Europe Strategy 2016-2019 Democracy, Human Rights and the Rule of Law in the Digital World. Council of Europe, September 2016.; Guide to Human Rights for Internet Users. Recommendation CM/Rec(2014)6 and explanatory memorandum. Adopted by the Committee of Ministers on 16 April 2014 at the 1197th meeting of the Ministers’ Deputies.
[15] UNESCO Report: Museums around the World in the Face of Covid-19. UNESCO, Paris, 2020.
[16] Neil Asher Silberman: Good-bye to all that: COVID-19 and the transformations of cultural heritage. International Journal of Cultural Property, Vol. 27, Issue 4, 2020. 474.
__________________________________________________________
Jelen blogposzt a Magyar Tudományos Akadémia poszt-COVID-jelenségek kutatására irányuló nagy kockázatú pályázata keretében készült.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.