jtiblog
A Jogtudományi Intézet blogoldala
2017. február 06. 22:40
Balogh Lídia
MTA TK Jogtudományi Intézet
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság néhány napja nyilvánosságra hozott határozata kimondja, hogy a Miskolcon működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház megvalósította a zaklatás tényállását, illetve megsértette az egyenlő bánásmód követelményét egy nővel szemben, akit gyermeke világrahozatala során a kórház két dolgozója roma származására utaló, illetve emberi méltóságát sértő megjegyzésekkel illetett.
2016. december 01. 18:34
Ságvári Ádám
MTA TK Jogtudományi Intézet
Olaszországban vasárnap népszavazás dönt a kormány által kezdeményezett alkotmányreformról. A tét jelentős, a nagy terjedelmű alkotmánymódosítás új alapokra helyezné Olaszország alkotmányos berendezkedését, és a 2015-ben elfogadott választójogi reformra is tekintettel jóval erősebb szerepet, és nem utolsósorban stabilitást biztosítana a végrehajtó hatalomnak egy erőteljesen többségi demokratikus rendszerben.
2016. november 24. 15:21
Fabók Zoltán
Ügyvéd, Horváth és Társai Ügyvédi Iroda, DLA Piper Fellow of INSOL International
A közzétett irányelv-tervezet limitált körben az anyagi fizetésképtelenségi jogok harmonizációját célozza meg. Az uniós jogszabály a magyar fizetésképtelenségi jogra is jelentős hatást fog gyakorolni.
2016. november 09. 16:02
Tárnok Balázs
PPKE JÁK (PhD-hallgató)
A FUEN és az RMDSZ elnöke 2013 júliusában európai polgári kezdeményezést nyújtott be Minority SafePack – egymillió aláírás a sokszínű Európáért címmel. A polgári kezdeményezés tárgya, hogy az Európai Unió növelje a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét és támogassa az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségét. A kezdeményezés fő célja, hogy az Európai Unió fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét növelő és az Unió kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat, így különösen a regionális és kisebbségi nyelvek, művelődés és oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlőség, audiovizuális és egyéb média tartalom, valamint regionális (állami) támogatás szakpolitikai területeken.
2016. november 04. 15:33
Fabók Zoltán
Ügyvéd, Horváth és Társai Ügyvédi Iroda, DLA Piper Fellow of INSOL International
Néhány héttel ezelőtt ismertettük Szpunar főtanácsnok indítványát, mely fontos megállapításokat tartalmazott a tagállami adókövetelések dologi jogi minősítéséről és ennek következményeiről a Fizetésképtelenségi Rendelet kontextusában. Az EUB 2016. október 26-án tette közzé ítéletét az ügyben.
2016. november 03. 16:54
Szép Viktor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
A Közös Biztonság- és Védelempolitika (KBVP) megerősítése az utóbbi évek egyik legfontosabb témája az Európai Unióban. A nagyhatalmak általában érzékenyen reagálhatnak más államok vagy nemzetközi szervezetek (gazdasági – katonai) megerősödésére, ugyanakkor az Egyesült Államok várhatóan támogatóan fog fellépni a közös védelempolitika megerősítése tekintetében.
2016. október 26. 14:20
Lukácsi Tamás
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
A vendégszerző az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről szóló, a közelmúltban elfogadott irányelv az európai és magyar büntetőjogra vonatkozó következményeit elemzi.
2016. október 18. 22:58
Nagy Krisztina
MTA TK Jogtudományi Intézet
Platformtársadalom, algoritmusalapú kommunikáció, datafication. Szabályozás, átláthatóság, felelősség, társadalmi kontroll. Beszámoló az internetkutatók közösségének éves konferenciájáról.
2016. október 12. 1:25
Vető Gábor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
Bár 2016 elején még kevesen vették volna biztosra, de mára kijelenthető, hogy a „nagy” európai menekültválság véget ért. A tavalyi 1,2 millió főnél jóval kevesebb, bár továbbra is átlagon felüli menedékkérő érkezhet Európába. (Igaz, hogy az év első felében közel 600 ezer új menedékkérelmet regisztráltak, azonban benyújtóik nagy része feltehetően már korábban megérkezett a kontinensre.)
2016. október 12. 1:19
Orbán Endre
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
A vendégszerző a belső és az európai jog a tulajdonjog területén való közelítésére vet fel megoldási lehetőségeket írásában.
2016. szeptember 05. 20:42
Bodnár Eszter
Egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK
Az Alkotmánybíróság Donáti utcai székházát sokszor nevezték elefántcsonttoronynak az elmúlt évtizedekben. A kapuk csak ritkán, a nyilvános határozathirdetés idején nyílnak meg a polgárok, a civil szervezetek és a média képviselői előtt. Nem hozott áttörést ebben a gyakorlatban a nyilvános meghallgatás törvényi, sőt alaptörvényi szintű bevezetése sem. Az írás ez utóbbi jelenségre keres magyarázatot és megoldást.
2016. szeptember 02. 13:49
Fabók Zoltán
Ügyvéd, Horváth és Társai Ügyvédi Iroda, DLA Piper Fellow of INSOL International
Új főtanácsnoki indítvány született a Fizetésképtelenségi Rendelet (FR) 5. cikkének értelmezéséről (dologi biztosítékok). A törvény erejénél fogva, „közteherként” fennálló és végrehajtható ingatlanadó-követelés a FR rendszerében dologi jognak minősülhet. Ennél fogva a követelés a más tagállamban folyamatban lévő fizetésképtelenségi eljárásra tekintet nélkül végrehajtható lehet.
2016. július 26. 14:31
Vető Gábor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
A Bizottság elutasított egy, a kohéziós politikát kisebbségvédő szereppel felruházni kívánó polgári kezdeményezést. A Bizottság döntését az Európai Unió Bírósága is helybenhagyta. Az ítélet jól jellemzi az EU kisebbségvédelmhez való viszonyulását.
2016. július 19. 13:29
Szilágyi Emese
MTA TK Jogtudományi Intézet
Hamarosan életbe lép az Európai Unió új, 1141/2014/EU, Euratom rendelete az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról. Az új szabályozás célja, hogy a korábbinál átfogóbb kereteket teremtsen egy valós, összeurópai politikai diskurzushoz. Ezért a rendelet az európai politikai pártok láthatóságának és transzparens működésének érdekében megerősíti az európai politikai pártok finanszírozásának rendszerét és egyúttal szigorúbb ellenőrzési rendszert vezet be.
2016. július 15. 1:20
Szép Viktor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
Federica Mogherini június 28-án hozta nyilvánosságra az Európai Unió új külpolitikai stratégiáját. A 2003-as Európai Biztonsági Stratégiához képest a Globális Stratégia terjedelmesebb és átgondoltabb, de egyben pesszimistább dokumentum lett.